Újra írok, mert az élet felemelt, majd dermesztő és kegyetlen gyorsasággal picsán rúgott. Azóta is zuhanórepülésben száguldok, majd amikor már majdnem földet értem és újra meghemperegtem volna a földi paradicsomban, egy kapáslövéssel ismét alám vágott. De még a legmélyebb sötét melankóliából is ki tudok szakadni és szerelmes leszek a plafonba, amit a medence víztükre kékre festett. Gondolnál ilyesmire, amikor jól vagy?

Szerelmes vagyok azokba a pillanatokba, amikor egy kis időre kiszállok a testemből, és csak egy gondolatban létezem, olyan mintha az lenne a valóság. Talán az is. 

Kevés időt szánok a töprengésre, pedig mindig ott születnek a megoldások. Töprengés nyűglődés helyett, ezt kívánom magamnak. A legtöbb életünket feszítő problémára van egy elegáns megoldás, ami olyan egyszerű, hogy már maga az ötlet felszínre kerülése is mámoros sikerérzéssel önti el a lelkünket. Ez önmagában jár egy magabiztossággal, amire szükség is lesz a kemény munkához, aminek feltűrt ingujjal esünk neki minden nap. Jobban lenni. Ez a cél, nem? Boldogságot keresni, csinálni. 

Mostanában a jakuzziban és a szaunában jönnek a legjobb gondolataim. Néha akkor is jönnek, amikor lassú léptekkel veszem talpam alá a szeles Duna partot. Van mit átgondolnom. Általában csak hagyom jönni azokat a gondolatokat, amik maguktól elém kerülnek. Megpróbálok rájönni, hogy miért ez foglalkoztat. Ez is a önismereti utazásom egyik állomása, megfigyelni magam és megfigyelni a gondolataim. Semmi sem történt ok nélkül, és ha sikerül egy egy okot megfejtenem, gyakran a megoldás is elérhetőbbé válik.

Mindenki a saját nyomorúságával küzd. Tegyük emelt fővel.